Ugrás a tartalomra
Fehérlófia Waldorf első nap

Nemesvámosi Kenderház Akadémia összefoglaló

New-Hemp küldte be 9 July 2019 időpontban

2019. június 28-29-én megrendezésre került a negyedik Kenderház Akadémia a Kenderház Magyarország rendezésében. Az első szakmai napon az építészet, gépészet, statika, kenderbeton technológia és kivitelezés területeiről adtak át ismereteket a Kenderház Magyarország szakemberei az érdeklődők számára.

Megnyitás YouTube-on

A második inkább gyakorlati ismereteket bemutató napon, pedig a szerkezetépítésen túl a kúszózsalus technológiát ismerhették meg a résztvevők amellett, hogy megtapinthatták a nemrég kiöntött nemesvámosi óvoda kenderbeton falait. Az egyre fokozott érdeklődést az is mutatja, hogy a rendezvény előtti utolsó héten az összes jegy elkelt. A rendezvényről egy rövid 5 perces videóösszefoglalót készítettünk és azt tervezzük, hogy az egyik Akadémia előadást teljes terjedelemben elérhetővé tesszük. Kérjük a választásban segítsetek nekünk szavazataitokkal melyik téma érdekel titeket a leginkább.

A workshop második nap napja

Szavazás és visszajelzés: Kenderház Akadémia Nemesvámos


Kérjük a szavazatoddal segíts nekünk dönteni melyik Akadémia előadást néznéd meg leginkább teljes terjedelemben! Az alábbi űrlap kitöltésével  egyben visszajelzést küldhetsz számunkra és feliratkozhatsz a jövőbeni Kenderház Akadémiák értesítéseire is.

(A szavazás lezárult)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra! A cikkben szereplő információk mára elavultak lehetnek.